Gazdasági rádió riport – Hétfő – Egy nő Pataki Zitával

Gazdasági rádió riport – Hétfő – Egy nő Pataki Zitával

2014. szeptember 29-én a Gazdasági rádióban voltam, ahol beszéltem az eddigi életutamról. Előző pénteken készült az interjú, amihez egy rövid történetet hagy meséljek még mielőtt meghallgatnátok.

Múlt hét elején kiderült hogy sürgősen ki kell pakolnunk az Óbudán bérelt földterületről. Hétfő éjszaka kétségbeesve feküdtünk az ágyban a férjemmel, hogy hogyan szervezzük át a hetet és a sok eszközünket hogyan szállítsuk el. Gyors elmélkedés, átszervezés után kitaláltuk a koncepciónkat. Így történt hogy egy széthajtott hét után folyamatos hajnali kelések miatt fáradtan érkeztem a stúdióba nyakik sáros bakancsban (elfelejtettem hajnalban rendes cipőt berakni) utcai ruhában, mocskos kézzel, smink nélkül. Azon gondolkodtam előtte hogy vajon ilyen egy sikeres nő? Mit fogok mondani? Nem az lenne a normális ha egész nap erre készültem volna, ahelyett hogy a kocsiban az utcán öltözködtem át? Így rohanva érkezve, gyors interjút adva, rohanva távozva loholtam fel az óbudai birtokra tovább költözködni, ahol a végén már sötétben poharaztam a szamóca palántákat. :-D Aztán megbeszéltem magammal hogy ez vagyok én, és talán így voltam hiteles.

Szombaton hajnali kelés, óbudai közösségi kertben tartott magfogásos terepnap után délben elindultunk Egerbe. Egy óriási utánfutót telepakolva leköltöztettük a birtokunkra a Barbikertet. Úgy érzem ez valami újnak a kezdete, valami megszületett. Azon elmélkedtem útközben (hátunk mögött a rengeteg rekesszel, agroszövettel, szaporítóládákkal, vetőmagokkal, szerszámokkal), hogy leköltöztettem oda az összes eszközt, ahol megszületett az érzés, hogy kertész szeretnék lenni. Vasárnap sötétedésig kövirózsát ültettünk, és a rohanás és a fáradtság ellenére ránéztem a kövikre és hihetetlen boldogságérzés fogott el. Igen valami elkezdődött? Talán nem véletlen mondtam azt az interjú végén, hogy egyetlen álmom maradt: hogy végre vidéken éljek?.

Riport:

Riport első része

 

Riport második része

 

Hozzászólás hozzáadása

Az e-mail címe nem jelenik meg. A kötelező mezők megjelennek*