Rendezvények sora, hol áll a fejem…

Hát remélem még a helyén, mármint a fejem. :-)

Izgalmas hétnek nézünk elébe. Ha akartam volna se tudtam volna ennél izgalmasabbra szervezni, Na nézzük csak mi várható összefoglalva, mert többre most nincs időm.

2014. augusztus 24. vasárnap.  Nemzetközi Konyhakerti Nap

Egy csodálatos program, amit Magyarországon a közösségi kertek honosítottak meg. A tavalyi rendezvény az Első Kis-Pesti kertben volt, de idén nagyot álmodtunk és a Városi Kertek Egyesület kertjei, a Zugkert és a szegedi közösségi kert is megnyitja kapuit.  Részletes program ITT. Én egy kicsit hagy reklámozzam az általam vezetett kert programját, mert itt dolgozgattam a legtöbbet mostanság és sok kedves embert ismertem meg ismét általa. A mi programunk ITT olvasható.

2014. augusztus 26. kedd Ökológiai paradicsomtermesztés technológiai és beltartalmi bemutató

Ez egy nagyon jó szakmai programnak ígérkezik. Pető Áron szigetmonostori biokertészetében hajtatásban és szabadföldön is megtekinthetőek a tájfajta paradicsomok, és kollégáimmal gyakorlati előadásokat és bemutatót tartunk, hogy szerintünk hogyan és mit érdemes tudni a bioparadicsom termesztéséről, tápanyag-utánpótlásáról.  Az ÖMKI kutatásom keretében ez a nap az év csúcsa, mert hát lehet íróasztalnak gyártani kutatási eredményeket, de ez nem az én asztalom. Mindig is gyakorlatias voltam, szeretem a kézzel fogható és a szakma számára használható elemeket kiragadni és azokat továbbadni. Remélem ez sikerülni fog aznap. Részletes program és regisztráció ITT.

2014. augusztus 26 kedd 18 óra Zengő kert megnyitó

Így van ez velem ebben az évben, az egyik programról a másikra rohanok. Terepnapról egy szalagvágós Polgármesteres megnyitóra. :-) A Kispesti Zengő kert május legvégén vette birtokba a kertet, de a hivatalos megnyitó mindig akkor van, amikor már szép zöld a kert és tudunk mit mutatni, nem csak az üres ágyásokat. Beszédet mond Gajda Péter polgármester úr és Rosta Gábor a Városi Kertek Egyesület elnöke, és csendesen írom én is :-D. Lesz egy kis üdítő és sütemény a Zengő kert lakóinak jóvoltából, érdemes eljönni és velünk ünnepelni. Részletes program ITT.

2014. augusztus 27 szerda 14 óra Tájfajta paradicsomok kóstoltatása a Szent István Bazilikánál

Na ez tényleg nagyon izgalmas program, legalábbis nekem. A legismertebb éttermek séfjei górcső alá veszik a kutatási tájfajta paradicsomokat. Az előzetes megbeszéléseken már tapasztaltam, hogy ez egy más világ. Molnár B. Tamás egy egészen más oldalról közelíti meg a paradicsomokat, mint mi termelők. De a legkedvesebb mondata számomra az volt, hogy nem érdekli hogy hogyan néz ki a paradicsom ÍZE a lényeg. :-D Na kíváncsi vagyok mit szólnak majd a kirepedt nagy szemű rongyos paradicsomokhoz.

Így néznek ki a következő napok, mindeközben az elmúlt hetekben a rohangálásának és az emelgetésnek meg lett az eredménye, kétszer sikerült beállnia a nyakamnak és a hátamnak :-( De hiába a stresszelés és futkosás az a fránya paradicsomvész előttem jár, és sorban legyilkolja a gombabetegség a paradicsomokat országszerte. Csendesen mondom, hogy aki még szeretne befőzni paradicsomot most tegye, mert 1-2 hét és elfelejthetjük a szabadföldi vegyszermentes állományt. Úgy néz ki minden a rengeteg esőtől, mint más évben október elején. Szomorú vagyok, de el kell fogadnom a természetben azt a csöppnyi helyemet ahol vagyok, megint tanultam valamit az alázatról, fejet hajtok, és előbb megpihenek idén :-)

logo2.0_vectorized2

Mégtöbb bejegyzés Blog. Az oldalt tetejére Ugrás.

4 Hozzászólás a következőben “Rendezvények sora, hol áll a fejem…

  1. Kedves Barbi!
    Érdeklődöm, hogy mi lett a paradicsom kóstoltatás eredménye?
    Mi volt a vélemény? Hasznos tapasztalatokat sikerült szerezni?
    Lesz folytatása ennek a kapcsolatnak, olyan értelemben, hogy az éttermek tányérján lehet majd találkozni ezekkel a különleges fajtájú, formájú és
    jóizű paradicsomokkal? Melyik lett a befutó?
    Erzsi

  2. Szia BarbiGazda!
    Azt akarod mondani, hogy szedjük le az érésnek indult paradicsomokat, mert lehet, hogy a tövön nem beérni fog, hanem tönkremegy?
    Az ÖMKI napon a könnyen kivitelezhető tápanyag utánpótlás és a környezeti tényezők kézben tartása nagyon izgalmasan hangzik. Sajnos nem tudok elmenni. Beszámolnál róla (vagy elkérnéd az előadás anyagát)?
    Laci

    • Szia Laci! Persze beszámolok majd, kapok összefoglalókat az előadásokról és közzéteszem. Igen, ha azt látod, hogy a lomb rohamosan szárad le, akkor várható hogy a bogyón is megjelenik egyik napról a másikra a fertőzés. Ami már érett érdemes gyorsan leszedni és felhasználni, mert az eltarthatóság is nagyon rossz ilyen körülmények között. Gyorsan véget ér a szezon :-(

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkettő − = kilenc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <img src="" alt="" width="" class="" style=""> <span style="">